|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Paneth Farkas 2004. május 13.Száz romániai író-költő, ezen belül tíz magyar alkotó sorában a Ceausescu-rendszert kiszolgáló Hajdu Győző is állami elismerésben részesült. Szabó Gyula szerint az elismerést nem azok kapják, akiknek munkássága feddhetetlen. Az érdemdíj havi 8,4 millió lejes juttatást jelent, amelyet az állami költségvetésből fizetnek. A jogosultságot az Országos Bizottság dönti el. A testület tagjai többek közt a szenátus és az alsóház művelődési, egyházügyi és tömegtájékoztatási bizottságának elnökei, köztük Adrian Paunescu szenátor. A testületnek egyetlen magyar tagja sincs. Az írók mezőnyében 100 érdemdíjas között 10 magyar szerepel. Balogh József bukaresti szerkesztő mellett Domokos Géza, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Hajdu Győző, Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Sütő András, Szász János és Szilágyi István a kitüntetett. A képzőművészek sorában Baranyai Ferenc és Gergely István kapott érdemdíjat, a 135 színművész között pedig Boér Ferenc, Csíky András, Lohinszky Loránd, Senkálszky Endre és Tarr László, a 126 zeneszerző-zenész között Bács Lajos, Hary Béla, Ruha István és Valkay Ferenc a magyar kitüntetett. A sportolók 45 fős mezőnyében érdemdíjban részesült Szász Éva Sára, Szemányi Margit, Balló Ferenc, Stefanescuné Ugron Jozefina, Stanisel Stark Anna, Bíró Anna Ilona, az edzők sorában Barcany Pál, Paneth Farkas és Fűrész Géza. Érdemdíjas a Román Akadémia tagjává választott Lászlóffy Aladár és Jakó Zsigmond is. A Kolozsváron élő Szabó Gyula úgy tudja, a román írószövetség őt is javasolta érdemdíjra, de a jogosultságot elbíráló országos bizottságban Adrian Paunescu Hajdu Győzőt támogatta, így maradt ő ki a lajstromból. Hajdu Győző feltétlen kiszolgálója volt a bukott kommunista diktátornak, Nicolae Ceausescunak és rendszerének. Szabó Gyula szerint az ő mellőzése annak köszönhető, hogy Képek a kutyaszorítóból című, az utóbbi években megjelent négykötetes memoárjában sokak számára meglehetősen kényelmetlen tényeket tárt fel. Hajdu Győző úgy véli: megérdemelte az elismerést, mert az ő főszerkesztésében megjelenő Együtt-Impreuna magyar–román nyelvű kulturális lap „rendkívül fontos küldetést betöltve a magyar kultúrát népszerűsíti Bukarestben”. /Benkő Levente: Ellenvéleményeket szült az érdemdíj. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./2014. február 13.Funar szelleme lengi be KolozsvártKós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek. A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar. Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek. Rossz beidegződések, régi frusztrációk „A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos. Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond. A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen. Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma. Ellenállnak a lakók A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos. Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított. Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet. Táblára váró híres kolozsvári magyarok Abodi Nagy Béla festő (1918–2012) Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659) Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002) Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950) Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897) Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579) Harag György rendező (1925–1985) Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945) Karácsony Benő író (1888–1944) Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931) Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876) Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702) Pákey Lajos építész (1853–1921) Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007) Ruha István hegedűművész (1931–2004) Senkálszky Endre színész (1914–2014) Szabó Dezső író (1879–1945) Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634) Székely Bertalan festő (1835–1910) Szolnay Sándor festő (1893–1950) Erdélyi Napló (Kolozsvár), lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
